Mátra 115
Minden évben bajban vagyok az írással a Mátra 115 után. Ezen már meg sem lepődöm. Egyszerűen nehéz szavakba önteni a gondolatokat. Azt a rendkívül intenzív huszonsok órát, a rengeteg élményt, társaságot, figyelmet, ételt, italt, törődést, szurkolást, jó szót, és persze a fantasztikus tájat.
Nehéz út vezet Gyöngyöspatára. Sőt, fájdalmas is. Az érzés azonban, amikor az utolsó hegyről döngetsz a cél felé, és a torkod összeszorul, mert tudod hogy megcselekedted amiért jöttél, amire vágytál, amiért küzdöttél éjjel-nappal…az több mint maradandó. Megcselekedted, és élményekkel, emlékekkel, tapasztalatokkal gazdagon mégy haza, és éled tovább az életed. Ami azért már nem ugyanolyan, mint múlt pénteken volt.
...A kisnánai vár sziluettje az éjfekete ég előterében, miközben bezárod a sátrad péntek este. A reggeli pakolás, készülődés furcsa szertartása. A rajt pillanata, amikor meglódul a tömeg. A mászás a Kékesre, az első, és a legnagyobb, miközben ráeszmélsz, miért is vagy itt.
Parádsasvárról visszanézni a Kékes büszke csúcsára. Túl lenni a galyavári körön. Mátraházán az emberek forgataga, és az érzés, hogy mennyire nem vágysz közéjük, nem tudsz velük azonosulni. Az év első dinnyéje Lajosházán. A végtelen, de kellemes szentimrei felfelé. A lemenő nap színei Ágasvárról. Szinte vakon menetelni, minél tovább jutni lámpa nélkül. Megérkezni Hidegkútra, hallani messziről, ahogy a gyerekek kiabálnak be a házba hogy ’befutók!’
Aztán elindulni Hidegkútról, mert a neheze csak ott kezdődik. A Sóbánya-patak meredélyén feltámadó szél, ami mosolyra görbíti az arcod, és jelzi, hogy már közel a gerinc. A kelő Hold a Horka-tető tisztásáról. A taps, amit Diós-pataknál kapsz. A János-vára röhejesen meredek emelkedője. A Havas csúcsa előtti 50 méter, amikor az út már nem emelkedik tovább, de a pontot még nem látod. Ahogy a Kávára felfelé simogatja a lábad a térdig érő fű. Az álmosság húzása, ami csukja le a szemed, az agyad, de Te csak küzdesz ellene. A Tót-hegyes vad, köves kataklizmája. A Világos-hegy panorámája, és a Mátra csúcsainak ölelése. Az utolsó lemenet a Havasról, a cél vonzása, és a teljesség érzése.
Sajnálom, hogy csak eddig járhattam hegyeidet, völgyeidet, erdőidet. Jövőre visszatérek, ígérem...
Köszönöm a végtelenül motiváló és szórakoztató társaságot Annának és Gábornak, és köszönöm a rendezést mindenkinek: a mérhetetlen mennyiségű beletett energiát és időt. Hatalmasak vagytok.