Tortúra 65-2012
Két év kihagyás után idén decemberben újra a
Bükkbe indultam. Szerettem volna régi álmom teljesíteni,és sötétedés előtt célba
érni a 65 kilométeren az év egyik legrövidebb nappalán. Kétes időjárás és a hét
közbeni olvadás ellenére optimista maradtam, és fagyra készültem. Péntek este
régi jó ismerősökkel beszélgetve kellemesen telt a vonatút Miskolcig. A rajtba
megérkezvén meglepő tömeget találtam a tornateremben, 5-6 éve még jóval több
hely jutott mindenkinek. Ez a népszerűség átka:) Ennek ellenére nem okozott
gondot egy csendes sarokba befészkelni magam, ipari mennyiségű paprikás csirke
és mogyorós habcsók elfogyasztása után csatlakoztam a kocsmában a többiekhez.
Beszélgetés,és két sör után nyugovóra tértem.
Frissen ébredtem,elég jól sikerült aludni, ami
meglepett. Kényelmesen felöltöztem,kávéztam,csomagfeladtam, és beálltam a többi szenvedélybeteg közé a sorba, hogy
keresztezzem a Bükköt.
Odakünn meglepő meleg fogadott,még az aszfalt
vége előtt le kellett vennem a polárt,és eldugni a táskába. A magassággal
egyenesen arányosan nőtt a hó mennyisége,egyenlőre viszont elég jeges volt a
terep. Nem volt könnyű futni, de próbálkozni lehet. Meglepően hamar elértem
Bükkszentet,amit egy hatalmas eséssel ünnepeltem az aszfalton. Ott jóval
hidegebb volt,mint Tapolcán. Köszöngettem a helyi néniknek és bácsiknak
udvariasan,egyikőjük meg is kérdezte hova futunk? Mondtam Egerbe. Láthatóan
kivertem a biztosítékot,így sietve továbbálltam. EP-n tea,pecsét majd vissza a
hűvösbe.
Hamar elhagytam a falut, a sárga sávon
meglepően kevesen mentek előttünk,furcsálltam is,egy helyen a jelzett fa
mellett nem volt egy nyom sem az úton...Hollóstetőn rácsodálkoztam a felhőkkel
viaskodó kelő Napra,majd kocogtam tovább hol az úton,hol a le-letérő
jelzésen.Az emelkedőt nehezen ettem meg a fennsíkra,de megérte,a jeges havat
hirtelen felváltó porhó,a tűző naptól csillogó táj hamar feledtette a
nehézséget. No, a porhó sem volt olyan por,fagyos volt nagyon,nehéz volt
egyenes lépéseket találni,rúgni nem lehetett,ahhoz túl kemény volt, sajnos. A
jávorkúti elágazó után a zöldet is kevesen használták még ki előttem, pedig
átvágja az út kanyarjait.
Bár a síházba jó idővel és erőben értem, nem
bíztam el magam,a java, a neheze még hátravan. A tea ismét remek volt,a 'ki a
hidegbe'-rész ismét kevésbé. Nagymezőn jobbra,majd le az útról. Zöld
kereszt,anyám hív,felveszem,lerakom,és már nincs zöld kereszt. No sebaj,megyünk
az úton,csak elvisz Bánkútra. Hát nem.
Bolyongtam össze-vissza,térkép nélkül sajnos,(my bad) majd találtam egy piros sífutó
utat,azon folytattam tovább,és nagy nehezen meglett a kék is. Sikerült
rövidebbre vágni a Nagyrét-Csalános-Faktor-rét-Keskeny-rét patkót,bár nem állt
szándékomban.
Tar-kőre Moiwával érkeztem
meg,fényképeztünk,szép volt a kilátás.Sokat sejtetett a felhőtakaró dél felé -
hideg lesz a folytatás. Hamar leromboltam a Hereg - rétig,havas ösvények,jeges
utak,avar váltogatták egymást jókedvűen. Tamás-kútján -5/-6 fok,meleg tea,kaját
nem kívánok semmit, csak az emelkedőt,hogy megmelegedjek. Tinca ér utol,borzalmas
tempót diktál.
A zöldig meg is melegszem ismét,majd jön a
legrosszabb szakasz,a vége nincs út, a Völgyfő-házig,és tovább. Lassulok,érzem
hogy nincs minden rendben,leszívott a hideg. Eszem kicsit,fél zacskó zabos
keksz,és fél liter izó,majd 2-300 méteres belefutásokkal kényszerítem magam
hogy mihamarabb szívódjon is az üzemanyag. Kövesdi kilátóig össze is áll a
kép,bár csak a belső,mert a tájból semmit sem látok. Vár-kút innen már hamar
jön, megkapom a pecsétem, és 2 perc alatt le is hajtom a teám. Kacérkodtam már
Tamás kútján is a 10 órán belüli idővel,itt már elérhetőnek látszik,75 percem
van addig,távban meg majd egy tízes.Szóval visszagyorsítok a pirosra,és megyek
neki az Egednek. Messze van,messzebb mint emlékeztem,nem tudom futni sem ezt a
szakaszt,Több mint fél óra elmegy mire elérem az elágazót. De megvan,innen még
egy szűk hatos ha jól emlékszem,csak az út ne legyen jeges. Nagyon
szigorúan engedem lefelé,még világos
van, és köd sincs, szóval könnyű követni a jelzést. A szerpentinbe majd beleszédülök,de
szerencsére nem jeges,még az a pici
emelkedő,aztán le a műútra. Azon be
a városba,át a vasúton,kis kacskaringó a minaret felé,aztán be a
suliba,és itt a vége. Átveszem a díjazást,megköszönöm a
rendezést,zuhanyzok,teázom,majd futok a vonatomhoz.
Az
időm elég felejtős,s bár végre sikerült sötétedés előtt célba érnem,mégsem
örülök. Űr támadt,amit valami új cél fog betölteni,ami talán már ott is
van,csak még én nem tudok róla.
