Tortúra 65 - 2012

Tortúra 65-2012

Két év kihagyás után idén decemberben újra a Bükkbe indultam. Szerettem volna régi álmom teljesíteni,és sötétedés előtt célba érni a 65 kilométeren az év egyik legrövidebb nappalán. Kétes időjárás és a hét közbeni olvadás ellenére optimista maradtam, és fagyra készültem. Péntek este régi jó ismerősökkel beszélgetve kellemesen telt a vonatút Miskolcig. A rajtba megérkezvén meglepő tömeget találtam a tornateremben, 5-6 éve még jóval több hely jutott mindenkinek. Ez a népszerűség átka:) Ennek ellenére nem okozott gondot egy csendes sarokba befészkelni magam, ipari mennyiségű paprikás csirke és mogyorós habcsók elfogyasztása után csatlakoztam a kocsmában a többiekhez. Beszélgetés,és két sör után nyugovóra tértem.

Frissen ébredtem,elég jól sikerült aludni, ami meglepett. Kényelmesen felöltöztem,kávéztam,csomagfeladtam, és beálltam a  többi szenvedélybeteg közé a sorba, hogy keresztezzem a Bükköt.

Odakünn meglepő meleg fogadott,még az aszfalt vége előtt le kellett vennem a polárt,és eldugni a táskába. A magassággal egyenesen arányosan nőtt a hó mennyisége,egyenlőre viszont elég jeges volt a terep. Nem volt könnyű futni, de próbálkozni lehet. Meglepően hamar elértem Bükkszentet,amit egy hatalmas eséssel ünnepeltem az aszfalton. Ott jóval hidegebb volt,mint Tapolcán. Köszöngettem a helyi néniknek és bácsiknak udvariasan,egyikőjük meg is kérdezte hova futunk? Mondtam Egerbe. Láthatóan kivertem a biztosítékot,így sietve továbbálltam. EP-n tea,pecsét majd vissza a hűvösbe.

Hamar elhagytam a falut, a sárga sávon meglepően kevesen mentek előttünk,furcsálltam is,egy helyen a jelzett fa mellett nem volt egy nyom sem az úton...Hollóstetőn rácsodálkoztam a felhőkkel viaskodó kelő Napra,majd kocogtam tovább hol az úton,hol a le-letérő jelzésen.Az emelkedőt nehezen ettem meg a fennsíkra,de megérte,a jeges havat hirtelen felváltó porhó,a tűző naptól csillogó táj hamar feledtette a nehézséget. No, a porhó sem volt olyan por,fagyos volt nagyon,nehéz volt egyenes lépéseket találni,rúgni nem lehetett,ahhoz túl kemény volt, sajnos. A jávorkúti elágazó után a zöldet is kevesen használták még ki előttem, pedig átvágja az út kanyarjait.

Bár a síházba jó idővel és erőben értem, nem bíztam el magam,a java, a neheze még hátravan. A tea ismét remek volt,a 'ki a hidegbe'-rész ismét kevésbé. Nagymezőn jobbra,majd le az útról. Zöld kereszt,anyám hív,felveszem,lerakom,és már nincs zöld kereszt. No sebaj,megyünk az  úton,csak elvisz Bánkútra. Hát nem. Bolyongtam össze-vissza,térkép nélkül sajnos,(my bad) majd találtam egy piros sífutó utat,azon folytattam tovább,és nagy nehezen meglett a kék is. Sikerült rövidebbre vágni a Nagyrét-Csalános-Faktor-rét-Keskeny-rét patkót,bár nem állt szándékomban.

Tar-kőre Moiwával érkeztem meg,fényképeztünk,szép volt a kilátás.Sokat sejtetett a felhőtakaró dél felé - hideg lesz a folytatás. Hamar leromboltam a Hereg - rétig,havas ösvények,jeges utak,avar váltogatták egymást jókedvűen. Tamás-kútján -5/-6 fok,meleg tea,kaját nem kívánok semmit, csak az emelkedőt,hogy megmelegedjek. Tinca ér utol,borzalmas tempót diktál.

A zöldig meg is melegszem ismét,majd jön a legrosszabb szakasz,a vége nincs út, a Völgyfő-házig,és tovább. Lassulok,érzem hogy nincs minden rendben,leszívott a hideg. Eszem kicsit,fél zacskó zabos keksz,és fél liter izó,majd 2-300 méteres belefutásokkal kényszerítem magam hogy mihamarabb szívódjon is az üzemanyag. Kövesdi kilátóig össze is áll a kép,bár csak a belső,mert a tájból semmit sem látok. Vár-kút innen már hamar jön, megkapom a pecsétem, és 2 perc alatt le is hajtom a teám. Kacérkodtam már Tamás kútján is a 10 órán belüli idővel,itt már elérhetőnek látszik,75 percem van addig,távban meg majd egy tízes.Szóval visszagyorsítok a pirosra,és megyek neki az Egednek. Messze van,messzebb mint emlékeztem,nem tudom futni sem ezt a szakaszt,Több mint fél óra elmegy mire elérem az elágazót. De megvan,innen még egy szűk hatos ha jól emlékszem,csak az út ne legyen jeges. Nagyon szigorúan  engedem lefelé,még világos van, és köd sincs, szóval könnyű követni a jelzést. A szerpentinbe majd beleszédülök,de szerencsére nem jeges,még az a pici  emelkedő,aztán le a műútra. Azon be  a városba,át a vasúton,kis kacskaringó a minaret felé,aztán be a suliba,és itt a vége. Átveszem a díjazást,megköszönöm a rendezést,zuhanyzok,teázom,majd futok a vonatomhoz.

          Az időm elég felejtős,s bár végre sikerült sötétedés előtt célba érnem,mégsem örülök. Űr támadt,amit valami új cél fog betölteni,ami talán már ott is van,csak még én nem tudok róla.